christinachristmas89: február 2011

Jeff Wall (Vancouver, 1946. febr. 29.–)

A kanadai fotóművész az 1970-es évek közepétől szinte csak fotókat készít, ezek által vált világhírűvé. Munkáit a komoly alkotások közé sorolják. Külön érdekesség, hogy nem maga a művész készíti a szó szoros értelmében képeit, hanem egyfajta rendezőként funkcionál. Tehát beállítja a jeleneteket, a fényviszonyokat satöbbi. Ennek is köszönhető, hogy noha úgy tűnik, mintha munkái pillanatfelvételek lennének, azonban figyelmesebben szemlélve feltűnik, hogy milyen precízen néhol már túlontúl színpadiasan vannak elrendezve a tárgyak és a szereplők. Ráadásul mióta a technika engedi, szakemberek még utólagosan manipulálják is a kész képet, hogy azon minden a helyén legyen. Ezért is érdekes hogy első ránézésre legtöbb műve egy nagy összevisszaságnak tűnik, amelyeken esetlegesen vannak szétdobálva a tárgyak, de mégis igen komoly szervezés által kerül minden a megálmodott helyre.

Wall jellegzetessége pályája kezdetétől fogva, hogy óriási méretű, átlagosan mintegy hat négyzetméternyi felületű úgynevezett cibachrom diákat állít ki. Ezeket pedig szekrényszerű dobozba illeszti, és mögöttük fluoreszkáló fényforrást helyez el, melynek fénye a nézőre vetülve valószínűleg igen különleges vizuális élményt nyújt a szemlélő számára egy kiállítótérben. Hiszen ha belegondolunk, ugyanezzel a technikával találkozunk az utcai hirdetőtábláknál esetében, vagy az aluljárókban, amelyek mellett szinte mindenki elsuhan. Sokak szerint mindez a kulcsa annak a kettősségnek, ami Wall-t jellemzi

Az általam választott mű az 1992-es Dead Troops Talk címet viseli, vagyis a Halott Csapatok Beszélgetnek, amely már címét tekintve is ellentmondásos. Ezért is választottam elemzésem témájaként, valamint a miatt a groteszk humor miatt, ami áthatja a képet mintegy felidézi a horrorfilmek hangulatát, de egyszerre a történelmi festészet hagyományát. . Bár valószínűleg sokan igen hevesen reagálhatnak rá.

Első ránézésre is egyértelmű, hogy egy harctéri jelenetet látunk, amely közelebb lépve pedig megdöbbenünk a már undorító részletek láttn. Valós témáját tekintve az 1980-as évek Afganisztáni eseményeit dolgozza fel. Érzésem szerint kitűnően szemlélteti a háború borzalmait, de mint mindenkiben így bennem is felmerül a kérdés: Mit is akarhat Wall ezzel a már szinte perverzitásba hajló képpel?

És ez a mű megértésének kulcsa. Hogy miért beszélgetnek a katonák, ha már meghaltak? Valójában szerintem azt a lelki folyamatot láthatjuk ebben a színpadias műben, amely a harctéren haldokló katonákban lejátszódik a közeledő halál hatására. Ezeket az érzéseket fejezi ki a művész csak felerősítve, hogy szinte már túlzásnak érzem. De pont ennek köszönhetően tesz akkora hatást az emberre, és gondolkodtatja el. Vajon én hogy viselném a halált, és mi lenne az utolsó gondolatom.

Persze itt a legkülönfélébb reakciók nyernek kifejezést. Így például van olyan, aki nyugodtan viseli sorsát, rémült elmélkedő, vagy nem is saját sorsa miatt aggódik, hanem bajtársáéért. De talán a legmeghökkentőbb a háttérben látható három katona, akik nemcsak hogy beletörödnek sebeikbe, de még bohóckodnak is saját sérüléseikkel, amely már-már visszataszító.

Mindezek az elemek teszik lehetővé azt, hogy a kép elérje célját, vagyis azt hogy megálljunk mellette és rácsodálkozzunk arra, hogy milyen röhejes is valójában, hogy sokszor egy olyan cél érdekében teszünk fel mindent, aminek valójában ránk nézve nincs is különösebb jelentősége. Gyakran egy téves ideológia vagy értékrendszer eredményeként mekkora pusztítást tud az ember véghezvinni. Na meg ott van az a tény, hogy a történelmi igazság csak attól függ, hiogy melyik oldalon állunk. Hiszen ami az egyik félnek dicsőség és öröm, az a másiknak kudarc.

Az előbbieket összefoglalva már csak azt kell megfogalmazni, hogy mi tesz egy fotót jó fotóvá? Ezt meghatározni bevallom nem könnyű feladat. Annak ellenére, hogy sokszor milyen egyszerűnek is tűnik, kell, hogy legyen valamilyen mondanivalója, ráébreszt valamire, elgondolkodtat, vagy meghökkent, valamilyen érzelmet vált ki. Tehát senki nem viszonyul hozzá semlegesen. Mindezek mellett fontos hogy minden társadalmi réteg és korosztály számára világosan érthető legyen, hiszen így tud minél szélesebb körben terjedni. Mindezek mellett azt is elengedhetetlennek tartom, hogy mint beállítását, mint színvilágát tekintve tükrözze a művész világos szándékát, arra hogy oda irányítsa a szemet ahol a lényeg van. Sokszor nem is a teljes egységben rejlik a megoldás, hanem az apróbb elsőre jelentéktelennek tűnő részletekben, mik lehetnek egyfajta szimbólumok.

Az ellőbb felsoroltak teszik Jeff Wall munkáit olyan jóvá, amit csak tetéz a műveiben fellelhető néhol már túl nyers humor és társadalomkritika fenn hang.

Karácsony Krisztina